A rendezvények szervezése során minden egyes fázisba beépíthetjük az éghajlatkímélő megoldásokat, kezdve az irodai munkától a résztvevők utaztatásán keresztül az étkezésig.
Az irodában
Az irodahasználat során a legnagyobb CO2-kibocsátási tétel az adott helyiség fűtéséből, hűtéséből adódik. Így igen fontos, hogy a hőmérséklet a komfortérzetet biztosítsa, de ne legyen túlszabályozva. A nyári hőségben talán egyszerűbbnek tűnik bekapcsolni a légkondicionálót, mégis, előtte érdemes kipróbálni néhány környezetbarátabb, egészségesebb és olcsóbb megoldást. A kinti hőmérséklethez képest maximum 5 °C-kal ajánlott csökkenteni a helyiség hőmérsékletét, nagyobb hőmérsékletkülönbség ugyanis nehezen alkalmazkodik szervezetünk.
Télen az irodát általában elegendő 20-21°C-ra felfűteni, éjszaka pedig, amikor nem tartózkodunk a munkahelyen alacsonyabb hőmérséklet is elég. Érdemes szem előtt tartani a következőt: ha a szoba hőmérsékletét 1 fokkal csökkentjük, 5-6%-kal kevesebb energiát fogyasztunk.
Könnyen takarékoskodhatunk a természeti erőforrásokkal, anyagokkal is. Talán felesleges is említeni, hogy ritkán szükséges az e-maileket kinyomtatni, és pl. a meghívók nagy részét eljuttathatjuk elektronikus úton is az érintetteknek. Ha mégis akad feleslegessé vált papír az irodában, azt pedig újrahasznosítás céljára különítsük el.
Az elektromos irodai eszközök használata során szintén rengeteg energia pazarlódik el egy átlagos irodában teljesen feleslegesen. Néhány egyszerű megoldás:
- Használjuk számítógépünk energiatakarékos üzemmódját! Ez automatikusan, a beállított időtől függően standby-ba helyezi a monitort és lekapcsol egyes rendszerelemeket, ha épp nem használjuk a gépet. Így, típustól függően, akár 90%-kal kevesebb áramot fogyasztunk, mintha csupán képernyővédőt használnánk.
- Ha huzamosabb ideig vagyunk távol a számítógéptől, kapcsoljuk ki a gépet és a monitort is!
- Nyomtató, scanner stb. vásárlásakor figyeljünk, mennyit fogyasztanak stand-by üzemmódban! Legjobb azonban, ha csak akkor kapcsoljuk be ezeket a készülékeket, amikor használni akarjuk, hosszabb szünetekben illetve éjszaka pedig húzzuk ki őket a konnektorból! Egyes típusok ugyanis készenléti üzemmódban is jelentős energiafelvétellel járnak
További információ
Az iroda világítását kompakt energiatakarékos világítótestekkel és kis odafigyeléssel tehetjük korszerűvé.
Vigyázat: A kompakt fénycső veszélyes hulladéknak minősül, ezért ne dobjuk a normál hulladék közé! A kiégett fénycsöveket minden olyan áruház köteles visszavenni, amely hasonló termékeket forgalmaz, de hulladékudvarokban is leadhatjuk a veszélyes hulladékot.
Utazások
Kiváltképp amennyiben nemzetközi rendezvényről van szó, bizonyos, hogy az utazásból származó kibocsátások teszik ki a CO2-kibocsátás jelentős részét. Egy-egy repülővel, vagy gépkocsival érkező résztvevő akár 6-10 szer annyi üvegházhatású gázzal terheli a légkört, mint vonattal vagy autóbusszal érkező társa.
A gépkocsival való közlekedés a városi dugók és parkolási nehézségek miatt sem kívánatos. Ha mégsem tudjuk elkerülni, hogy autóba üljünk, akkor egy kis odafigyeléssel, néhány apró trükkel lehetőségünk van kevésbé környezetszennyező módon utazni. Környezetünk mellett mi is jól járunk, hiszen az energiatudatosabb vezetés révén az átlagos üzemanyag-fogyasztás 10-15%-át is megtakaríthatjuk! Két közlekedési lámpa között nem feltétlenül kell maximális teljesítménnyel gyorsulnunk. Az autók kihasználtságát igyekezzük maximálni, az azonos helyről érkező résztvevők utazását könnyű összehangolni egy rendezvény esetében.
Helyszínhasználat
A közlekedésből adódó kibocsátások elkerülésére, lehetőség szerint olyan helyszínt válasszunk ami tömegközlekedéssel jól megközelíthető, jó kapcsolatokkal rendelekezik.
Mindenképpen fontos szempont, hogy a rendezvény helyiségeibe a természetes fény bejusson, így nem kell feleslegesen világítani, és a résztvevők hangulata, ébersége is fokozódik. Csakúgy mint az irodahasználatnál, figyeljünk oda a fűtésre, hűtésre, kerüljük el a túlzott légkondícionálást vagy túl meleget a teremben.
Természetesen jobban járunk, ha egy nem energiapazarló, jobb állapotú helyszínt találunk, vagyis jól szigetelt, kellően benapozott, korszerű fűtéssel (semmiképpen nem elektromos fűtéssel) rendelkező helyiséget, ahol a világítás energiatakarékos világítótestekkel megoldott.
Az adottságok mellett valójában nem mindegy, hogyan használjuk a helyszínünket, vagyis lekapcsoljuk-e a világítást, kivetítőt vagy egyéb elektromos eszközöket, ha már nem kellenek, hány fokra hűtjük vagy fűtjük a helységet, odafigyelünk-e a melegvízfogyasztásra.
Érdekes és tetszetős formában fel is hívhatjuk e törekvésekre a résztvevők figyelmét, így hozzájárulunk a környezettudatosság fejlesztéséhez, és talán hazavisznek valamit a pozitív üzenetekből.
Étkezés, szállás
Szálláshely kiválasztásánál is ügyeljünk a megközelíthetőségre (közösségi közlekedés, kerékpár) és a jó kapcsolatra a rendezvényhelyszín és más fontos csomópontok (pl. repülőtér) között. Egy adott szálláshelyet már nehezebb energiatakarékosabbá tenni, mint egy olyat, aminek esetleg az építésénél is gondoltak ilyen szempontokra, ugyanakkor néhány szokás betartásával ezek kibocsátása is csökkenthető. Pl. az egyszer használatos termékek, egyedi (apró) kiszerelésben felszolgált étel-ital (pl. lekvár, mustár, citromlé), a törölköző napi cseréje, a szobában szinte üresen működő hűtőszekrény felesleges energiapazarlást jelentenek, amit könnyű elkerülni anélkül, hogy különösebb megalkuvást kötnénk.
A menü jobb, ha helyi és idényjellegű alapanyagokból készül és érdemes figyelembe venni, hogy az ENSZ Élelmezésügyi Szervezetének (FAO) felmérése szerint összességében az állattenyésztés felelős az üvegházhatást okozó gázok 18 százalékáért. Az éghajlat és a résztvevők egészsége szempontjából is kedvezőbb tehát, ha nem sok húsétellel zsúfoljuk tele a menüt, hanem egészséges, könnyű zöldséges ételeket is bőséggel kínálunk. Oda kellene figyelni az ételek, italok kiszerelésére, csomagolására és azok újrahasznosítására.